Áldás étkezés után

Milyen mennyiségű étel elfogyasztása után vagyunk kötelesek étkezés utáni áldást mondani?

Az étkezés előtti áldás nincs mennyiséghez kötve, s ezért mindig áldást kell mondanunk, mert nem élvezhetünk e világban semmit áldás mondása nélkül.

Az öt gabonaféléből (búza, árpa, zab, tönköly, rozs) készült ételek, és a hét (Izrael földjéhez köthető gyümölcs) fogyasztása után az úgynevezett meéjn solojs utóáldást mondjuk.

A gabonaételek utóáldásának elmondásához szükséges elfogyasztani legalább egy olajbogyónyi (kezájisz) mennyiséget, ami egy fél tojás és kb. 27 gramm. Szivacsos sütemény esetében a térfogatot a lyukacsok nélkül, tehát összenyomott állapotban számoljuk. A hét gyümölcsből is legalább egy fél tojásnyi mennyiséget kell megenni, hogy az utóáldást elmondhassuk. Van olyan vélemény is, mely szerint, ha egy teljes gyümölcsöt elfogyasztottunk (pl. egy szem szőlőt), akkor mindenképp jár az utóáldás, még akkor is, ha nincs meg a kívánt fél tojásnyi mennyiség. A bojré nefosojsz utóáldást azon ételek elfogyasztása után mondjuk, melyek nem gabonából készültek és mennyiségük kitett egy olajbogyónyit, illetve a bor kivételével minden ital után, mely mennyisége meghaladta a reviisz mértékegységet, amely kb. 86 ml.