Szükesz ünnepére

A jeruzsálemi Szentély fennállásakor a sátoros ünnep idejében tartották a vidám vízmerítési ünnepséget, amelyről a babilóniai Talmud (Szukó 51) azt írja: „Aki nem látta a Szentély vízmerítési ünnepségét, nem látott életében igazi vidámságot.” A jeruzsálemi Talmud (Szukó 22) pedig felteszi a kérdést: „Miért nevezik (az ünnepséget) merítésnek? Mert onnan merítik a szent szellemet.” Azaz az ünnepség ideje alatt szétterjedt a szentség szelleme a résztvevők között, akik elszakadtak a fizikai világtól és teljesen átadták magukat a szent elragadtatásnak. A Talmud elbeszéli Jona prófétáról (akinek híres történetét éppen jojm kipur délutánján olvassuk fel a zsinagógákban), hogy isteni küldetését egy vízmerítési ünnepség alatt kapta meg. A Rámbám (A luláv törvényei, 8.) elmagyarázza, hogy az ünnepségen nem az egyszerű nép, hanem Izrael nagyjai: rabbik, bölcsek, jesiva vezetők és próféták vettek részt. Ők a Szentély udvarán táncoltak, a nép pedig a karzatról figyelte őket.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért éppen szükeszkor hágott a vidámság a tetőfokára, s miért nem más ünnepeken, mint pl. peszáchkor vagy rojs hásónókor? Az is érdekes, hogy miért éppen Izrael szellemi nagyságai vettek részt elsősorban az ünneplésben, míg a nép csupán megfigyelőként volt jelen. A Midrás (Kohelesz Rábo 7:6) tanítása szerint a zsidó lélek és a test kapcsolata ahhoz hasonlatos, mint amikor egy királylány egy parasztlegénnyel házasodik össze. Akárhogy is igyekszik a férj felesége kedvében járni, rendre kudarcot vall, hiszen a királylány egészen más élethez szokott, melynek közelébe sem érhet férje bármely próbálkozása. Hasonlóképpen, a zsidó lélek is elvárja a legmagasabb szellemi magasságot, és ezt a fizikai test nem képes kielégíteni. Ebből következik, hogy egy zsidó lélek akkor érez igazi örömöt, amikor egy micvát teljesít, Tórát tanul vagy egy sábeszi lakomán vesz részt. A fizikai örömök messze elmaradnak a szellemi örömök szintjétől, erre is utal a tórai vers: „És ti, akik ragaszkodtok az Örökkévalóhoz, mindannyian éltek a mai napon.” (5Mózes 4:4). Minél inkább elmélyül valaki az istenszolgálatban, azaz őrzi és tanulmányozza a Tóra előírásait, annál inkább lesz része egy hosszú és boldog életben.

Ebben rejlik a szükeszi emelkedett hangulat magyarázata. Néhány nappal vagyunk az után, hogy jojm kipur ünnepén megbocsátást szereztünk az Örökkévalótól, ahogy a Tóra is írja (3Mózes 16:30): „Mert ezen a napon megbocsát nektek, megtisztít benneteket minden bűnötöktől, az Örökkévaló előtt tisztultok meg.” Rendeztük kapcsolatunkat az Örökkévalóval, akinek szeretete nem hagyja el Izrael népét, és ilyenkor érezzük a legerősebben a Teremtőhöz való közelségünket, ahogy a 73. zsoltárban olvashatjuk: „Mert nekem jó Isten közelsége.” Nem csoda tehát, hogy a jeruzsálemi Szentély, melyet az Örökkévaló maga választott ki dicsfénye lakhelyéül, s ahol Ávrohom ősatyánk emelte oltárra fiát, ilyen különlegesen örömteli esemény helyszíne volt. Az is érthető, hogy miért Izrael bölcsei voltak az ünnepség főszereplői, s nem az egyszerű emberek: minél magasabb szellemi szinten áll valaki, annál inkább képes érzékelni az isteni jelenlétet. Ezért járták a táncot a spirituális vezetők, amíg a nép áhítatosan figyelte őket, s így részesült a micva öröméből.

Chájim Vitál rabbi, aki a szent Ári tanítványa és utódja volt, úgy tanította (A parancsolatok kapuja, bevezetés), hogy egy micva lényege és gyökere az általa érzett örömben rejlik, sőt, a parancsolatokért kapott jutalom is inkább az öröm, mint a megvalósítás függvénye. Ez a közelgő sátoros ünnep lényege: életörömöt és a micvák gyakorlásának örömét meríteni belőle az egész elkövetkező esztendőre.