Peszách szabályai

EDÉNYEK

Mivel igen nehéz az edényeket peszáchra kikóserolni, ezért helyes, ha vannak külön peszáchi edényei, melyeket sohasem használ kovászos ételekhez.

Az olyan új edényeket, melyek alumíniumból, rozsdamentes acélból vagy teflonból készültek, köteles forrásban lévő vízben kikóserolni, mert előfordulhat, hogy olajjal vonják be azokat, hogy fényesebbek legyenek.

Az olyan új edényt – az üvegből készültet is -, melyet nem zsidótól vásárolt, meg kell meríteni a mikvében. A merítéskor mondott áldás: “Boruch Áto Ádojnoj Elojhénu Melech hoojlom, áser kidsonu bömicvojszov vöcivonu ál tvilász kélim”. A porcelánedényeket áldás nélkül merítjük meg.

KONYHA

A konyhai márványpultot alaposan le kell mosni, majd forrásban lévő vízzel, közvetlenül a forralóból, végig kell önteni. Ezután le kell fedni PVC-vel vagy más, hasonló anyaggal, az ünnep teljes időtartamára.

A konyhai csapokat le kell mosni, majd folyatni kell a forró vizet, kívülről pedig le kell önteni forró vízzel. Ajánlatos új szűrőt tenni a csapba, vagy szövetdarabot erősíteni a végére.

A hűtőszekrényt alaposan ki kell tisztítani, le kell mosni a polcokat és a szétszedhető alkatrészeket, az ajtógumit és minden rést.

A konyhai szekrényeket alaposan meg kell tisztítani. Azokat a polcokat, ahol év közben kovászos ételeket tárolunk, papírral le kell takarni.

GÁZTŰZHELY

A gáz fölé helyezett vasrácsot ajánlatos lecserélni peszáchra. Ha erre nincs lehetősége, akkor meg kell tisztítani alaposan, majd úgy kell betekerni alufóliával, hogy használat közben ne szakadjon el. (A forrázás ez esetben nem segít.)

A gázégő darabjait nem szükséges leforrázni vagy kiégetni, mert használat közben láng éri, és az folyamatosan kóserolja.

A tűzhely gombjait nem kell kicserélni, elég alaposan lemosni.

SÜTŐ

Az olyan sütőt, melyet kovászos ételek – mint kenyér vagy sütemény – készítésére használnak, nehéz kóserolni. Különösen igaz ez a mai sütőkre, melyekben vannak üveg- és gumialkatrészek, melyeket nem lehet kóserolni, ezért nem lehet az ilyen sütőt peszáchkor használni.

MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ

A mikrohullámú sütőt nem lehet peszáchra kóserolni, ezért tilos olyan mikrohullámú sütőt használni peszáchkor, melybe egyébként kovászos ételek kerülnek.

A KOVÁSZOS ELADÁSA NEM ZSIDÓNAK

A kovászos termékeket, és azokat melyekben lehet némi kovász, eladjuk egy nem zsidónak, majd elzárjuk azokat egy szobába, vagy egy szekrénybe. A kovászos eladásakor meg kell jelölni azok tárolási helyét.

PESZÁCHI ÉTELEK

A tisztítószereknek és minden más fogyasztásra alkalmatlan anyagnak nem kell peszáchra kósernek lennie.

A bor, whiskey és más szeszes italok tartalmazhatnak kovászos összetevőket, ezért csak peszáchi kóser igazolással fogyaszthatóak.

HÜVELYESEK

Mivel őseink magukra vállalták a hüvelyesek fogyasztásának tilalmát, ezért tilos számunkra a rizs, a lencse, a földimogyoró, vagy a földimogyoró olaj és a szójaolaj fogyasztása. Repceolajat sem fogyaszthatunk peszáchkor.

HÜVELYESEK KISGYERMEKEK SZÁMÁRA

Azon kisgyermekek számára, akik rizst, vagy más hüvelyest fogyasztanak, el kell különíteni egy főzőlapot és edényeket. Ne a konyhában főzzük ezeket, hanem egy külön helyen, külön edényekben.

MŰFOGSOR

Ügyelni kel arra, hogy ne egyen semmilyen forró, kovászos ételt az erev peszách előtti 24 órában. Erev peszách reggelén mossa meg alaposan a műfogsort, majd merítse forró vízbe. (Figyeljen oda, hogy ne használjon túl forró vizet, hogy ne tegyen kárt a műfogsorban.)

GYÓGYSZEREK

Az olyan gyógyszert, melyről nem tudható, hogy kóser-e peszáchra, és kénytelen szedni, tekerje be vékony papírba, vagy tegye kapszulába, és úgy nyelje le. Az injekció, kúp, szem- és orrcsepp és az illatmentes krém használható peszáchkor.

A KOVÁSZOS KERESÉSE (BEDIKÁSZ CHOMÉC)

A kovászos keresésének micváját köteles niszán hónap 14. előestéjén (idén: csütörtök este), sötétedéskor elvégezni. Minden más foglalatosságát félre kell tennie, hogy e micvát az előírt időben megtehesse. A keresés megkezdése előtt a következő áldást kell elmondania: “Boruch Áto Ádojnoj Elojhénu Melech hoojlom, áser kidsonu bömicvojszov, vöcivonu ál biur choméc.”

Az autót egy elemlámpa segítségével kell átvizsgálni.

A gabonaszálakat tartalmazó szárított virágokat el kell távolítani.

Aki elutazik peszách ünnepére, annak utazása előtt át kell vizsgálnia otthonát, de áldás mondása nélkül. Ezzel együtt, vizsgálja át azokat a helyiségeket is, ahol peszáchkor tartózkodik. Ha fizet az ott tartózkodásért, akkor mondjon áldást a keresésre.

EREV PESZÁCH

A peszách beköszönte előtti nap delétől már nem szabad munkát végezni, de kisebb dolgokat még megtehet, pl. megvarrhat egy elszakadt ruhát. Hajat vágatni is dél előtt szabad. Ha erre nem volt lehetősége, délután csak nem zsidó fodrásszal vágathat hajat.

A körmeit is délelőtt vágja le, de ha erre nem volt lehetősége, délután is megteheti.

Ebben az évben peszách első napja szombatra esik, ezért különösen kell igyekezni, hogy mindennel készen legyen a szombat beköszönte előtt, mert a gyertyagyújtás után már tilossá válik minden munkavégzés, akár csak más szombatokon. Akinek az a szokása, hogy az ünnepi gyertyákat csak a sötétedés beálltával gyújtja meg, idén még naplemente előtt kell ezt megtennie pénteken, szombat este pedig csak akkor, amikor már teljesen sötét van. Szombaton tilos a második estére előkészíteni a gyertyákat, mert tilos szombaton az ünnepre készülni.

Ügyeljen arra, hogy a csirkenyakat és a tojást még a szombat beállta előtt pörkölje meg.

A chárojszeszt és a sós vizet is még a szombat beállta előtt készítse el. Ha megfeledkezett a sós vízről, szombaton is elkészítheti, de csak kevés sót tehet a vízbe.

A GÉPI MACESZT FOGYASZTÓK SZÁMÁRA ELŐÍRT ADAG

A széder estén a macesz fogyasztása előtt a következő áldást kell mondani: “Boruch Áto Ádojnoj Elojhénu Melech hoojlom, áser kidsonu bömicvojszov, vöcivonu ál áchilász máco.” Ezután egyen egy fél szelet maceszt, és fogyassza el 2 perc alatt.

A TORMA MENNYISÉGE

A torma előírt mennyisége egy tojásnyi, de ha ez nehézséget okoz, akkor elég egy féltojásnyi is (Ha még ez is túl sok, elég egy harmad tojásnyi).

A SZÉDER ESTE

A nők kötelesek a széder este minden előírását betartani: maceszt enni, meginni négy pohár bort, és elmondani a hágádát.

Az előírt macesz mennyiséget még éjfél előtt kell megenni, oldalra dőlve.

Ügyelni kell a salátaleveleken lévő bogarak fogyasztásának tilalmára, ezért a salátát és a tormát még a szombat beállta előtt elő kell készíteni. A salátaleveleket folyó víz alatt át kell mosni, majd a fény felé tartva meg kell vizsgálni.

Az ecetben savanyított salátalevelet nem lehet a széder estén keserűfűként felhasználni.

Egy pohár bor minimális mennyisége egy röviisz, azaz 86 ml. A Chászám Szojfer véleménye szerint a szükséges mennyiség poharanként 150 ml.

A kárpászként fogyasztott zöldség Chászám Szojfer véleménye szerint a zeller.

A széderen fogyasztott tormát még a szombat beállta előtt le kell reszelni, majd le kell takarni, nehogy elmenjen az ereje.

Az egyiptomi kivonulás elbeszélésének micváját csak akkor teljesítjük, ha részletesen elmeséljük a csodákat, különösen a kisgyermekek számára.

AZ ÜNNEPNAP TÖRVÉNYEI

Peszách első napja idén szombatra esik, ezért erre napra a szombati előírások vonatkoznak.

Peszách hetedik napja idén péntekre esik, ezért erre napra az ünnepi előírások vonatkoznak. A rákövetkező nap pedig szombat, melyre a szombati előírások vonatkoznak.

Az ünnepre vonatkozó előírások megegyeznek a szombatra vonatkozókkal, kivéve, hogy készíthetünk olyan ételt, melyet az adott ünnepnapon fogyasztunk el.

Amikor ünnepnapon tüzet gyújtunk a főzéshez, vigyázzunk, nehogy gyufát, vagy öngyújtót használjunk. Csak olyan lángról vehetünk át tüzet, mely már az ünnep beállta előtt óta ég.

ÉRUV TÁVSILIN

Peszách hetedik napjának beköszönte előtt el kell végezni az éruv távsilin szertartását, mert a péntekre eső ünnepnapot rögtön a szombat követi, és ünnepen tilos a szombati ételeket megfőzni. Az éruv távsilinnal azonban mintegy megkezdjük a szombati étel elkészítését még az ünnep beállta előtt, s az ünnepnap során csupán folytatjuk a főzést.

Veszünk egy darab maceszt és valamilyen főtt ételt, mondjuk tojást, majd áldást mondunk: “Boruch Áto Ádojnoj Elojhénu Melech hoojlom, áser kidsonu bömicvojszov, vöcivonu ál micvász éruv.” Ezután a következő szöveget mondjuk: “Ezzel az éruvval megengedetté válik számunkra a sütés, a főzés, a tűz gyújtása és minden más, szombatra szükséges tevékenység.”

A szombati sóletet az ünnepen, nappal kell elkészíteni, és ügyelni kell rá, hogy már magán az ünnepnapon is fogyasztható állapotban legyen.

A FÉLÜNNEPEK

Tilos hajat vágatni félünnepen, és az ómerszámlálás napjaiban, kivéve azokon a napokon, melyeken a Sulchán Áruch erre engedélyt ad. A budapesti szokás szerint megengedett hajat vágatni a félünnepek utántól ijár hónapig, lág boojmerkor és a tóraadás ünnepe előtti három napban.

KÓSER ÉS BOLDOG PESZÁCHOT!